és gazdátlanul mindenbe belemarnak,
páncélként húzom magamra az álmot
és testemet a dögnek koncként vetem.
Olyankor kacagást álmodok gyermekhangszálakra,
ifjak szent szívére vágyakozó sóhajt,
megbocsátó derűt a bölcsek szemébe,
de a könnyeket mind magamnak álmodom.
