2014. július 3., csütörtök

Rövid számadás és virtuális taps


Az Evokációk 3. pályázatára beérkezett képek közül 163-at fogadtunk el. ebben a válogatásban nagy segítségemre volt Jávorka Csaba festőművész, aki hozzáértése mellett nagy beleérző képességével nem csak a képek technikai, művészi kivitelezését vette figyelembe, hanem a pályázat természetére tekintettel azt is, hogy a minikönyvben hogyan érvényesülhet a kép, illetve, hogy a kép témája előreláthatóan beindítja a tollforgatók fantáziáját, akkor is, ha esetleg a kép művészileg és technikailag nem feltétlenül a legmagasabb színvonalú.
Ebből adódóan csak 42 beérkezett képet utasítottunk el.  A 163 képhez 382 vers érkezett. 

Ezt feldolgozni nem kis munka, ezért türelmet kérünk minden pályázótól.  

A külön oldalakon a kép-vers bejegyzésekben a válogatás első lépcsőjeként, az egy egy képhez kiválasztott vers számát fogom feltüntetni a címben - pl:  1/2  -  majd a kiesett alkotások szerzőit szám alapján visszakeresve feloldjuk a névtelenséget. Úgy gondolom ez fontos, hiszen nem biztos, hogy a közönség, illetve a kép alkotóinak ízlése megegyezik a zsűriével, és szeretnék megtudni, ki alkotta a nekik tetsző, verset akkor is, ha a könyvbe nem kerül be. A számokból látható, hogy sok ilyen lesz, hisz a megverselt képek közül végül csak 60 maradhat ennyi fér el ebben a pici könyvben. 

Most pedig következzen az első feloldás. Képek, amelyekhez nem érkezett vers, így a versenyben nem vesznek részt a továbbiakban, alkotóiknak azonban köszönet. 



120. Tünemény  Nagy Judit





86. Thaiföld 1 Müller Katalin



88. Thaiföld 2 Müller Katalin





90. Lila tulipán Müller Katalin


75. A Király Novák Anna



143. Rácz Barbara


144. Radó László


.

146.Radó László



147. Radó László




97. arabesque Hídvégi Andrea




54. Totem Jeles Teréz




56. Visszatérés Benk Katalin


41 Lőrincz Mária Magdolna


1. Szirén szerelem Bartók Andrásné Gyöngyvér


2 Összeillő páros Bartók Andrásné Gyöngyvér




16. Barackvirág Szilágyi Andrásné



23. Felhőtlen fürdőzés Tóth Eszter




22. Erdőőr Jeles Teréz


26 Fitt Ildikó


.

29.Fitt Ildikó




37. Becsapódás Mikóczi Dénes



62 Lángoló észak Szolnoki Ágnes




64 Fészek Szolnoki Ágnes



66. Honkó Zsuzsanna
.



67. Szitakötő Honkó Zsuzsanna


73. Goldbutterfly Bagó-Obrusánszki Tiria




106.Tormássy Viktória


107. Tavaszi szél Sugta Klára




111. Hálózati kapcsolódás Zsidákovics Mihály


112. PAX Zsidákovics Mihály


121. Főnixem Nagy Judit


122. Boldogság Nagy Judit


123. A gyógyító Nagy Judit








5 megjegyzés:

Névtelen írta...

De érzékenyek vagyunk, a művészek már csak ilyenek :)

Ide akartam, bár itt is törölve lesz.

Nem bántó szándékkal írtam, amit írtam (az a hosszabb bejegyzés).

Na mindegy.

Unknown írta...

Egy Buddhista mestertől hallottam, hogy már gyerekkorában rájött arra, hogy a felnőttek világa azért olyan bonyolult és fájdalmas, mert elhiszik azt amit gondolnak. Súlyosabb esetben azt is elhiszik,amit másokról gondolnak, hogy gondolnak.Nos a helyzet az, hogy ez egy free és nem éppen végtelen teherbírású oldal, a sok kép sajnos egyre jobban lassította a működést, úgyhogy a hozzászólásnak vajmi köze sem volt a törléshez, ezzel a bejegyzéssel most pont egyszer van fent minden , a pályázatra beérkezett kép. Szabad a kritika és a dicséret, névvel, név nélkül is, a vanságot nem érinti. :)

Unknown írta...

Egyébként megköszöntem... :) ha lemaradt róla, akkor itt mégegyszer köszönöm. Ez a bejegyzés most hosszabb ideig fent lesz, talán a következő pályázat indulásáig.

Névtelen írta...

Köszönöm az eddigi információkat. Szeretném kérdezni, hogy ahol két felfedetlen vers van egy kép alatt, ott mi az eljárás?

Unknown írta...

Ott mindkettő versenyben maradt.

Ecsetelés

/Képes írások/

kitakARTtuk

/Galéria/

SatÍrok

/Képtelen írások/

Pályázat

Új kiadványunkba jelölt alkotások

Fórum

Új témát szerkeszőink indíthatnak.